Fűszersók

A tegnapi nap szerény konyhai körülmények között kellett megoldani a vacsorát, így csak ezt sikerült alkotni. Gyors, maradékmentő ötlet, és meg kell mondjam ahhoz képes nagyon jól néz ki, szóval megosztom 😂

A kertből szedtem tépősalátát mángoldot, uborkát és mentát, ezeket összekevertem, volt maradék brokkoli csíra így az is ment bele, ez alkotta a saláta részt.
 Kenyérre való krémhez pedig szintén maradék főtt virágbabot(egy fajta tarkabab) összetörtem villával, egy hagymát felvágtam és azt kevertem hozzá. A krém fűszerezése tekintetében valahogy nagy nehezen kajtattam egy sült csirke fűszersót, jó lesz ez alapon azzal fűszereztem.

Én mondjuk nem vagyok egy nagy fűszersó rajongó, inkább kevergetek magamnak valamit. De a só mentes előre bekevert fűszersók közül egyet-kettőt én is  használok, nagy kedvencem a provanci fűszerkeverék (ez csak zöldfűszereket tartalmaz). 
Ez után jön a következő lépcsőfok a sót már tartalmazó, de ízfokozót nem, szerintem ez a kategória is teljesen korrekt, e mellett nekem nem kell a plusz sózás. Ez az a típus amit magamtól nem választok, de ha rá vagyok utalva használom( ilyen volt ez a csirkés is).
És a következő kategóriában foglalnak helyet a sós és ízfokozós változatok, ezt mindenképpen kerüljük.

Ha már ennyire belementem a fűszersók világába akkor itt megjegyezném, hogy vegánként is nyugodtan használjunk különféle húsra szánt fűszereket. Az összetevői általában hagymapor, fokhagymapor, bors.... ezek teljesen vegánok, ide most nagyon jól illik az a szólás, ne a címke alapján ítéljük meg a dolgokat.

Megjegyzések