Házilag is lehet készíteni ételízesítőt, méghozzá milyet. Minnél több zöldséget használunk hozzá, annál ízesebb lesz a végeredmény. Ebben csak a képzeletünk szab határt, illetve hogy minek az ízesítésére akarjuk majd használni.
A legjobb benne, hogy pillanatok alatt alaplét lehet belőle varázsolni. Az alaplé rengeteg ételhez hozzávaló, így ha éppen nincsen otthon, akkor ezzel pótolható. Ehez körülbelül egy kiskanálnyi masszát kell leforrázni fél liter vízzel és pár percig állni hagyni.
Nálunk egy általános ízvilágban készül, így gyakorlatilag rengeteg mindenbe belepasszol az íze. Emiatt nagyobbrészt egy ételízesítőben is fellelhető dolgokat használunk. Mi a következőket tesszük bele: sárgarépa, petrezselyem gyökér és levél, paprika, hagyma, fokhagyma, karfiol és zeller.
A zöldségeket megpucoljuk és nagyobb darabokra vágjuk. Ezeket egy aprítógéppel összedaráljuk, több szakaszban érdemes, a végén úgyis össze tudjuk keverni. A masszát besózzuk, mi 100 g darálmámyhoz kb. 10 g sót rakunk. Ezt a masszát jól összekeverjük és fertőtlenített üvegekbe rakjuk, hűvös helyen érdemes tárolni. Ha egy üveget megbontunk, akkor utánna tartsuk hűtőben.
Bizonyára lesz belőle egy pár üveggel, így amire nekünk nincsen szükségünk, abból akár kis apróság is lehet valaki számára.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése