Ha egy ételt kellene mondanom, hogy mi a kedvencem valószínűleg ez lenne az, a szabolcsi töltött káposzta. Ez abban különbözik a többitől, hogy rizs helyett máléval(nagyobb szemű kukorica dara) és füstölt hússal készül. Olyan 2 évnyi tökéletesítgetés után azt gondolom, hogy sikerült összehozni az eredetihez megszólalásig hasonlító vegán változatot a nagymamám receptje alapján.
Hozzávalók:
- 2 fej tölteni való káposzta (a laposabbak a jók)
- fél kiló nagyobb szemű kukorica dara (a kis szeművel nem fog működni)
- 200 g szója granulátum
- 4 ek. zabliszt (darált zabpehely is jó)
- 2 dl hidegen sajtolt napraforgó olaj
- 4 dl paradicsomlé (vagy paradicsompaszta vízzel higítva)
- 3 fej vöröshagyma
- 3 tk. fűszerpaprika
- 1,5 tk. füstölt paprika
- 1 tk. darált paprika (kihagyható)
- 1 tk. szója szósz, ha szükséges tamari
- egy csipet őrölt fűszerkömény
- só, bors ízlés szerint
Elkészítés:
Levelek előkészítése:
A káposzta torzsáját kívágjuk majd forrásban lévő vízben megabároljuk. Ha kivettük óvatosan, hogy ne szakadjon levelekre szedjük. A levelekről levágjuk a széles vastag főeret, majd e vonal mentén az egész levelet felezzük.
Töltelék készítése:
A szója granulátumot forrázzuk le egy liter vízzel és hagyjuk állni 15 percig, azután nyomkodjuk ki belőle a felesleges vizet. A hagymát vágjuk fel apróra és az olajban(kell az összes különben száraz lesz a végeredmény) dinsztoljuk puhára, ha a lángot lekapcsoltuk adjuk hozzá a paprikát és hamarosan öntsük ki az edényből, nehogy annak melegétől megégjen. Egy tálban keverjük össe ezeket a kukorica darával és a fűszerekkel. A zabpehely lisztet keverjük össze 8 ek.vízzel, hogy megszívja magát és öntsük a töltelékünkhöz, ez segít az összefogásban.
Töltés:
Többféle technika létezik, mi a tölcsér/hegyes töltést használjuk. Ennél a levél egyik sarkába (az eresebb részénél jobban tartja majd a formát) tegyünk tölteléket, a levél méretétől függően 1-3 ek. között. Tekerjük fel a csúcs köré, majd a gúla nyitott végénél tömködjük be a levél széleit( ha az eressel zárjuk szerintem stabilabb). Ahoz, hogy szépen tudjunk tölteni elkell pár gyakorlás, senkinek sem lesz az első tökéletes.☺️
Fazékba rakás:
Keressünk egy nagyobb edényt amelynek van teteje, (zománcok előnyben) és az alját súroljuk át, ezt a lépést nem teljesen szoktam érteni😅, de ha így lesz jó akkor megkell csinálni. Majd a maradt abárolt káposztából, amibe nem töltöttünk a kétharmadát szépen egyengessük el a fazék alján és erre pakoljuk a töltött káposztákat. Ha mind benne van a maradék egyharmadot pedig a tetején egyengessük el. És most jön a legfurább lépés keressünk egy egyszerű hőálló tányért ami belefér az edényünkbe és lefelé fordítva tegyük a káposztára, a tányér marad a főzésnél is, érdekes, de ha így szokás akkor csak túléli a tányér.(eddig még mindig túlélte nem kell aggódni 😂)
Főzés:
Az adényünket tegyük a gázra és egy fazékban vagy vízforralóval forraljunk vizet. Ha felforrt öntsük a tányér alsó szintjéig, ne tovább, mert akkor szétfőnek a káposzták. Fél óránként érdemes egy "rázást" beiktatni, ami úgy zajlik, hogy konyharuhával a kezünkbe vesszük a edényt és 8-9 határozott mozdulattal egy körpályán forgatjuk magunk felé, majd távolodva. Ezzel azt érjük hogy az edény faláról függetlenednek a káposzták, tehát nem fog leragadni. Másfél óra után érdemes már egy darabot kivenni és megkóstolni, ha puha a kukorica akkor jöhet a következő lépés, ha nem várjunk addig. Ha már megpuhult a kukorica, öntsük rá a paradicsomot🍅, ne hamarabb, mert ez kicsit megszilárdítja és akkor nem lesz puha. A paradicsommal további 15-20 percig főzzük.
Pro tip:
Amikor főzés közben szeretnénk csekkolni a káposztákat használjunk két kanalat🥄, az egyikkel megemelnük a tányért, a másikkal pedig odébb tudjuk rendezni a tetején lévő plusz leveleket és utána kiemelni egy teszt alanyt.
Nem a legegyszerűbb recept, de szerintem megéri a fáradságot, hiszen valami isteni lesz. Ha elkészítenéd jó étvágyat, remélem tetszett a recept!🥰
Megjegyzések
Megjegyzés küldése